Helyi érték megnevezése: Dóra Béla derecskei fafaragó munkássága
Helyi érték besorolása: Kulturális örökség
Készítette: Szőllősi Imréné
Dóra Béla, derecskei fafaragó népi iparművész (Derecske, 1926. április 11. – Derecske, 1983. május 8.)
Édesapja főként méhészkedéssel foglalkozott. Édesanyja nagyon sokat kézimunkázott, a szükséges vásznat ő szőtte a családnak. Az elemi és a polgári iskolát Derecskén végezte, majd a világpolitikai események alakulására elvitték a frontra Németországba.
A lágerben készített furnérlemezből fénykép-és tükörtartót. Egyszerű bicskával faragta, hajából ecsetet kötött és azzal festette be. Általában három színt használt, ezzel is kifejezve nemzeti hovatartozását. Itt találkozott Szervátiusz Jenő kolozsvári faszobrásszal.
Amikor hazaszállították, folytatta a tanulást. A Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett és a budapesti Közgazdasági Egyetemre járt két évig. Anyagi okok miatt abba kellett hagynia a tanulást. Elkezdett dolgozni: segédmunkás az Óbudai Szeszgyárban, kocsikísérő, jeges a jéggyárban, beszerző az AUTÓKER-nél és a tejiparban. Ott kezdett el újra faragni. Ebben az időben Erdei Lajossal formálta művészi mesterséggel fából a használati tárgyakat. Erdei Lajossal jó barátságban voltak, kölcsönös tapasztalatcserét folytattak a népművészet formakincséről és színvilágáról. Így kezdte el tervezni saját mintáit.
Debrecenben a Déri Múzeumban gyűjtötte a motívumokat. Nagyon sok mintát megrajzolt, valamint a dunántúli és a hortobágyi faragók munkáit tanulmányozta. Nagyon kedveltek voltak az evőeszköz-és kulcstartói, a díszdobozok, cigarettatartók, csillárok, székek, fali-és kínáló tálak. 1963-ban vették fel a Népművészek Háziipari Szövetkezetébe.
Nemcsak a mintákat keresgette, hanem a technikát is. Tanulmányozta a székelyek ékvágását. 1962-től folyamatosan zsűriztette a munkáját. A zsűriztetés alkalmával a hozzáértő szakemberek ötletet adtak a forma gazdagítására. Így alakult ki a stílusa, melyet ma már Dóra-stílus néven emlegetünk. Fő jellemzője a tulipán a jobbra és balra hajló rozettával és a stilizált madárforma. Kedvelt tárgya, melyet egyedül ő készített a faragók közül: a kanalas.
1966-ban megkapta a népi iparművész címet. A két évenként megrendezésre kerülő országos Kapoli Antal kiállításon mindig részt vett munkáival.
Betegsége miatt megtört alkotókedve. 1975-ben már nem vállalt munkát a szövetkezetben. Egy olyan munkát tervezett, amelyet több ideig csinálhatott. Ez volt a székely kapu.
1943-44-ben járt Erdélyben és akkor megragadta a kapuk látványa. Jó barátja és szakmai társa volt Dr. Lannert Keresztély fa-és szarufaragó. 1973-ban keltek tanulmányútra Székelyföldre. Farkaslakon felkeresték Tamási Áron sírját. A Tamási Áron sírjához vezető út elején áll egy hasonló székelykapu, mint amelyet Dóra Béla készített. 1975-ben elkészült az ácsmunka. Ekkor László fia 14 éves volt. A kapura a mintát felrajzolta és a fia kifaragta. A NIT bíráló bizottsága ezt a munkát 1979 májusában népi iparművészeti munkának elfogadta.
Sokáig vezetett szakkört a gyerekeknek. Közülük Bartha József ezt a mesterséget választotta.
Több tárgy viseli a „készítette: Dóra Béla, a derecskei fafaragó” felírást és ezáltal bevéste nevét a népművészet derecskei mesterei közé. Munkái mintegy húsz kiállításon szerepletek már, s néhány tárgyai eljutott Svédországba, Kanadába és Ausztráliába is.
Ezt a mesterséget nem lehet megtanulni, erre születni kell, vagy ahogy Boda István megjegyezte: „Valamit bele kell lopni, ami több mint tudomány, valamit belerejteni, ami több, mint mesterség.”