<< Vissza a hírekhez


Kezdőlap >> Hírek >> Töretlen az érdeklődés a katonai pálya iránt

Töretlen az érdeklődés a katonai pálya iránt

2021-06-03 15:44:53

Töretlen az érdeklődés a katonai pálya iránt

Töretlen az érdeklődés a katonai pálya iránt

 

Számos lehetőséget kínál a Magyar Honvédség azoknak, akik hosszabb távon vagy akár ideiglenesen keresnek biztos megélhetést és stabil munkahelyet, melynek köszönhetően jelenleg is töretlen az érdeklődés a katonai pálya iránt.

 

A járványhelyzet hatására egyre több helyen találkozhatunk a Magyar Honvédség katonáival, akik alapfeladataik ellátása mellett a rendvédelmi szervek, illetve az egészségügyi dolgozók munkáját is segítik. Mindez azt is eredményezi, hogy az eddigieknél is több figyelem irányul rájuk, ezáltal magára a katonai pályára. Erről is beszélgettünk Tóth Imre őrnaggyal, a debreceni Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetőjével.

 

- Menyire érzékelhető a megnövekedett figyelem a toborzóiroda ügyfélforgalmán?

 

- Az iroda ügyfélforgalma évek óta magas, a régióból szolgálatot vállalók száma országosan is kiemelkedő, így inkább azt mondanám, hogy továbbra is töretlen a jelentkezési kedv a megyében. Többen úgy jönnek be hozzánk, hogy találkoztak kollégáinkkal a közterületen vagy egy egészségügyi intézményben, és megtetszett az a fegyelmezettség és elhivatottság, amellyel a munkájukat végzik.

 

- Mit tudnak számukra kínálni?

 

- A Magyar Honvédség sokrétű feladatkört lát el, így szinte bármilyen végzettséggel rendelkező és bármilyen élethelyzetben lévő embernek tud megoldást kínálni. A fiatalok továbbtanulhatnak nálunk, legyen szó akár az egyetemi szintű tisztképzésről, akár a tanfolyamrendszerű altisztképzésünkről. Akik azonnali munkalehetőséget keresnek, szerződéses szolgálatra jelentkezhetnek. Ilyenkor megvizsgáljuk a pályázó iskolai végzettségét, a kompetenciáit, felmérjük, hogy milyen szakterületen szeretne dolgozni, majd ezt összevetjük a honvédség alakulatainak igényeivel. Igyekszünk mindenki számára megtalálni a végzettségének, szaktudásának megfelelő munkakört.

 

- Kiket várnak elsősorban szerződéses szolgálatra?

 

- Szükségünk van az általános katonai feladatokat ellátó lövész, illetve felderítő katonákra, de keresünk „C” kategóriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőket, autószerelőket, műszaki szakembereket, szakácsokat, informatikusokat, jogászokat, és még hosszan lehetne sorolni a betölthető munkaköröket. Úgy szoktunk fogalmazni, ha valaki szeretne katona lenni, de nem tudja, hogy pontosan mi érdekli, jöjjön be hozzánk és biztosan tudunk számára megfelelő lehetőséget ajánlani.

 

- A járványhelyzetben többen a meglévő munkájuk vagy tanulmányaik mellett szeretnének segíteni, erre van lehetőségük?

 

- Igen, hiszen a 2012-ben megújított, és azóta folyamatos fejlesztés alatt álló tartalékos szolgálatnak pontosan ez az egyik célja. A tartalékos katonák időszakosan részt tudnak venni például határvédelmi vagy missziós feladatokban is, de sokan közülük jelenleg a kórházakban látnak el szolgálatot, illetve az aktív állomány munkáját segítik a laktanyákban. A tartalékos szolgálat speciális ága az állásukat ideiglenesen elvesztett embereknek kínál hat hónapos szolgálati lehetőséget, amelyből bármikor kiléphetnek, amennyiben rendeződik a helyzetük. Arra is szép számmal akad példa, hogy a tartalékos katonák karrierlehetőséget találnak nálunk és átjelentkeznek szerződéses szolgálatra.

 

- Ha valaki szeretne jelentkezni, vagy csak több információt szerezni, hogyan teheti ezt meg?

 

Sok hasznos és érdekes információ található a www.iranyasereg.hu és a www.hadkiegeszites.hu oldalakon, valamint az az Irány a Sereg! Facebook oldalán. Személyes tájékoztatást Debrecenben, a Péterfia u. 58/a szám alatt, az idén 20 éve átadott toborzóirodában kaphatnak az érdeklődők, akik az 52/314-200-as telefonszámon vagy a hajdu.toborzo@mil.hu e-mail címen is kapcsolatba léphetnek velünk.

 

(A fotókat készítette: Kertész László) 

 








Megosztás közösségi oldalakon
Derecske applikáció
kiadványok kép
kiadványok kép