Kezdőlap >> Városunk >> Testvérvárosok >>  Mátraderecske

Mátraderecske

 

Mátraderecske

Ország

Magyarország

Régió

Észak-Magyarország

Megye

Heves

Járás

Pétervásárai

Jogállás

Község

Polgármester

Forgó Gábor

Teljes népesség

1 926 (2015)

Népsűrűség

138,17 fő/km²

Terület

13,99 km²

Honlap cím

http://www.matraderecske.hu/

 

 

Mátraderecske története
 

Pétervására déli szomszédjában, Mátraballa és Recsk között, a Mátra északi lábánál található kiránduló- és gyógyfürdőhely. Érinti a Kisterenye–Kál-Kápolna-vasútvonal. A 23-as és a 24-es főutat összekötő mellékút halad át rajta.
 

A falu nevét már az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzék is említette De Reske néven, tehát ekkor már egyháza is volt. Később, 1479-ben pedig Derechke néven említették.
 

Az 1546-ban végzett adóösszeírás szerint Perényi Péter, 1549-ben pedig Perényi Gáboré volt, ekkor 5 adóköteles és 4 elszegényedett jobbágytelket írtak itt össze.
 

1571-ben-ben Recsky Zsigmond és György birtoka volt, de anyja után Rédey Pál is igényt tartott az itteni Recsky-féle birtokokra.
 

1684-ben Erdődy György és Rákóczi László birtoka volt, 1693-ban pedig Erdődy György grófnak 3, Vay Ádámnak pedig 7 jobbágytelke volt itt, 1741-ben pedig báró Grassalkovich Antal személynök birtoka volt.
 

A 19. század elején a Grassalkovich, Orczy, Bay, Balogh, Kubinyi, Ondrekovics, Recsky, Ivády, Liszkay, Gomba és Kecskeméti és Ullmann családok birtoka volt, a 20.század elején pedig báró Barkóczy Sándorné volt a nagyobb birtokosa.
 

Derecske és Mátraderecske testvérvárosi kapcsolata
 

Derecske Város Önkormányzat Képviselő – testülete testvérvárosi megállapodás megkötését határozta el Mátraderecskével, melynek aláírására 2007. június 23 – án került sor. 
 

Azóta több alkalommal a két település öregfiúk labdarúgó csapata ellátogat egymáshoz, illetve minden évben meghívást kapnak hagyományőrző disznótoros versenyünkre.
 

Látnivalók
 

  • Római katolikus temploma 1804-ben épült.

  • A községtől délre egy 260 méter magas dombhát nyugati végén magasodik Kanázsvár toronycsonkja és néhány falmaradványa. Feltehetően a török veszély növekedése miatt építették a falu birtokosai a 16. század második felében, a siroki vár megerősítésével azonos időben. Még ugyanebben az évszázadban, valószínűleg Egerelestének évében (1596) elpusztult a kis erősség. A várnak okleveles említése nem ismert. A vár teljes északnyugati oldala a II. világháború előtt állt. (Forrás: egy helyi lakos 1985-ös elbeszélése alapján.)

  • Kincses Termálfürdő.

  • Magyarországon Mátraderecskén található az ország egyetlen szén-dioxidos gázfürdője (mofetta), a Mátraderecskei Széndioxid Gyógygázfürdő.

  • A község első állandó kiállítása 2008 szeptemberében nyílt meg „Palóc élet és szentkép kiállítás” címmel.

 

Megosztás közösségi oldalakon
Derecske applikáció
kiadványok kép
kiadványok kép